Beszámoló: V. EMI-tábor
Az Erdélyi Magyar Ifjak 2oo9-ben immár ötödik alkalommal szervezte meg Erdély legnagyobb nemzeti jellegű ifjúsági rendezvényét az EMI-tábort, melynek helyszíne a Gyergyószentmiklóstól 3 km-re lévő Hétvirág panzió területe, időpontja augusztus 5-9.
 
 
Az EMI-tábor fő célkitűzése összefogni azokat az erdélyi magyarokat kiemelten a fiatal generációt, akik fontosnak tartják nemzeti értékeink és hagyományaink ápolását, a magyar nemzet történelmének, irodalmának ismeretét, ugyanakkor érdeklődéssel követik a jelenlegi erdélyi magyar közélet alakulását, illetve annak jelentős történéseit. Az ötödik alkalommal megszervezett EMI-tábor napi programjai azon témakörök köré csoportosulnak, melyek megtalálhatóak az EMI eddigi tevékenységében is. Az ötnapos rendezvénnyel a résztvevők művelődési, tudományos, közéleti igényeinek igyekszünk eleget tenni, ugyanakkor biztosítjuk a tábor szellemével összhangban levő szórakozási lehetőségeket is. Így a táborlakók válogathatnak, érdeklődésüktől függően, előadások, műhelymunka, filmklub, vita, kerekasztal beszélgetések és különböző szórakoztató programok közül, melyek a következő fő témaköröket járják körül: irodalom, művészet, népművészet és néphagyományok, magyar történelem és közélet valamint ifjúság és sajtó, művészetek.
 
Az EMI-tábor célcsoportja az erdélyi magyar fiatalok és fiatal családok. Az esős idő ellenére sikerült túlszárnyalni a tavalyi látogatók számát (15 ezer napi jegyes) ugyanis idei rendezvényünkön 17 ezer napi jegyes táborozó fordult meg.
 
A tábor programjai több sátorban ill. a színpadon zajlottak.
 
Az előadósátorban különböző történelmi, közéleti, tudományos témákat boncolgattak az előadók és a hallgatók.
 
 
Színes választható tevékenységeket is biztosítottunk a táborlakók számára.
 
Hagyományőrző sátorban kézműves-foglalkozásokkal, kiállításokkal, népművészeti és magyar hagyományokra vonatkozó előadásokkal, tevékenységekkel vártuk a fiatalokat.
 
Idén is működött EMI- és Társalgó sátor, ahol a gyergyószentmiklósi Caritas Egyesület tagjai és az EMI helyi szervezetei szerveztek programot.
 
Filmsátor, Borsátor, Keskeny út sátor és Gyereksátor az előző évekhez hasonlóan üzemelt..

Művészsátor új színfoltként jelent meg a tábor programjai között, ahol interaktív tevékenységek zajlottak
 
Volt önvédelmi edzés, sporttevékenységek, táncház és néptánc oktatás, napi túrázás és kirándulás is, amelyet a gyergyószentmiklósi EKE tagjai vezettek.

A 2009-es tábor koncertjeinek összeállítása során több szempontot vettünk figyelembe. Egyrészt minél szélesebb közönség igényeinek megfelelni a Beatrice, Kalapács, Zanzibár, Moby Dick, Hungarica, Knock Out meghívásával, ugyanakkor az EMI-s lelkületet megőrizve jelen voltak az ún. kihagyhatatlan EMI-táboros zenekarok is, mint a Kárpátia, Transylmania, Ismerős Arcok. A Kormorán, a Dalriada és a Patrióta együttesek először voltak vendégeink Gyergyószentmiklóson.
 
A programban kb. 250 meghívott előadó és művész szerepelt és hozzávetőlegesen 180 előadáson, tevékenységen, koncerten vehettek részt a táborozók
 
 
A program megszervezése során több civil szervezettel ill. intézménnyel közösen tevékenykedtünk:

Gyergyószentmiklós Polgármesteri Hivatala, Hargita Megye Tanácsa, Caritas Családsegítő Szolgálat, Gyergyószentmiklós, Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE), Gyergyószentmiklós, Egyesült Magyar Ifjúság, Keskeny út – Fesztiválmisszió, Magyar Hagyományőr Világszövetség, Portéka Egyesület, Gyergyószentmiklós, Tarisznyás Márton Múzeum, Gyergyószentmiklós 

Oldal tetejére