Eredményhirdetés - Sajtóközlemény

Az Áldás Népesség Társaság és az Erdélyi Magyar Ifjak 2010 végén irodalmi pályázatot hirdetett IX-XII. osztályos diákoknak, melynek célja  bevinni a köztudatba a magyar nemzet fogyásának tényét és mozgósítani a társadalmat e baj orvoslása érdekében. A pályaművek témája: a 3. testvér iránti szeretet, illetve az utána való vágyakozás volt. A leadási határidőig, több mint kétszáz pályázat érkezett be.

 
Március másodikán megszületett a zsűri döntése, a következő eljárás szerint: először kiválasztották a legjobb 25 pályamunkát, majd ezeket mindenik zsűritag pontozta 1-től 100-ig. A pontozásokat összesítettük.
A zsűri tagjai voltak: Csávossy György költő, színműíró, Egyed Emese irodalomtörténész, költő, Józsa Miklós nyugalmazott kollégiumi magyartanár, Sántha Attila író valamint Zsigmond Emese a Napsugár és a Szivárvány főszerkesztője.
A nyertesek: 
 
1. Csatári Dóra, (96,9 pont) 17 éves, a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium diákja. A pályázatának címe: Monológ, műfaja napló. Dóra nyereménye 1000 euró.
2. László Beáta Lídia, (89,8 pont) 17 éves, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum diákja Erdőszentgyörgyről. Pályázatának címe: Tündéri hármas, műfaja mese. Beáta nyereménye 500 euró.
3. Ökrös Hegyi Tünde, (88 pont) 15 éves, a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Kollégium diákja. Pályázatának címe: Én, a harmadik, valós történet. Tünde nyereménye 300 euró.
 
A három „királylányon” kívül lesznek különdíjasok is, ezeknek névsorát közölni fogjuk a www.magyarifjak.org honlapon.
 
A díjátadó ünnepségre március 13-án, vasárnap, 14 órától kerül sor, Kolozsváron, az Egyetemiek Háza (Farkas utca 3.) Nagy termében.
Fellépnek: a Kolozsvári Magyar Színház és Opera művészei, a Kolozsvári Református Kollégium kórusa, a széki Szalmakalap és a türei Gyöngyvirág néptáncegyüttesek valamint a csíkszeredai Role együttes.
 
Az eseményen részt vesznek a rendezvény védnökei: Tőkés László az Európai Parlament alelnöke valamint Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke.
 
 
2011. március 3.
Kolozsvár
 
Csép Sándor
Áldás Népesség Társaság
 
Soós Sándor
Erdélyi Magyar Ifjak
Oldal tetejére
„Az lesz a miénk, amit ki tudunk küzdeni magunknak!” (Kós Károly)