2012 a változások éve: új helyszín, még jobb körülmények!

Amint azt a honlap (emitabor.hu/erdely) fejlécében is láthattátok, Erdély legnagyobb nemzeti fesztiválja új helyszínre költözik, de nem hagyjuk el a Gyergyói-medencét, hiszen Borzont lesz a tanulni és szórakozni vágyók ideiglenes otthona augusztus második hetében.

Hosszas mérlegelés után döntöttünk úgy, hogy az EMI-tábor kinőtte a 3-as kilométernél található Hétvirág Panzió területét, mely fenntartóinak hálásak vagyunk a közös munkáért, s melyhez továbbra is számtalan kedves emlék köt minket, de tartani szeretnénk magunkat azon bevett szokásunkhoz, hogy minden évben fejlesztjük a helyszín kiépítettségét és a programkínálatot. Ahogy a képekből is látni fogjátok, Borzont remek választás ilyen szempontból is, hiszen a Dorka Panzió területe ideális helyet biztosít egy ilyen jellegű nyári fesztivál lebonyolításához. Ha címszavakban kellene megfogalmazni, annyit mondanánk: festői környezet, minőségi szolgáltatás, teljes kiépítettség és új lehetőségek.

Akiknek esetleg nem ismerős az új helyszín neve, az sem kell megrémüljön: az EMI-tábor továbbra is Gyergyószentmiklós vonzáskörzetében marad (Borzont 12 km-re található, Gyergyószentmiklós előtt, a főút mentén). Azoknak, akik vonattal kívánnak eljutni rendezvényünkre, idén is biztosítunk buszjáratokat a vonatállomástól a táborig, valamint az esti órákban, a koncertek előtt, további járatok indulnak majd, hogy mindenki kényelmesen kiérhessen egy közös bulizásra!

Az új helyszín nem vonja maga után a belépők árainak drágulását, maradnak a tavalyi árak, de újdonságnak számít 2012-ben a családi jegy, mely megvásárlásával kedvezményesen vehetnek részt rendezvényünkön a magyar családok (két felnőtt és egy gyerek belépőjének megváltásával a további gyerekjegyek megvásárlásától eltekintünk). Továbbra is szándékunkban áll az EMI-tábort egy olyan rendezvénnyé alakítani, ahol a legkisebbek is jól érezhetik magukat, az új helyszín pedig ezt is könnyebbé teszi: a kiadó házak némelyikében felszerelt gyerekszoba is található, a tábor területén pedig játszóteret is kialakítottak. A lényegesen jobb körülmények így még inkább élvezhetőbbé teszik az EMI-tábort a legkisebbeknek épp úgy, mint a szórakozni vágyó fiataloknak és fiatal lelkületű látogatóknak.

A nyolcadik tábor programja – amint azt már megszokhattátok – folyamatosan bővülni és frissülni fog. Annyit azonban már előre elárulhatunk, hogy nem csak új témákat kívánunk felvonultatni a sátrak bővítésével, de az esti koncertprogram is nagy meglepetéseket tartogat számotokra, melyekről hamarosan többet is elárulunk. Határozott szándékunk, hogy az új helyszín eddig nem látott újdonságokat eredményezzen a program szempontjából is!
 
Természetesen idén is lesz lehetőség házak/szobák bérlésére, melyekről hamarosan pontos információkat közlünk, de várjuk a sátorral érkezőket is, egy még nagyobb területtel, még jobb infrastruktúrával!
 
A Dorka Panzió megközelíthetősége kifogástalan, a szervezők két lehetőséget ajánlanak idén is figyelmetekbe: érkezhettek vonattal, igénybe véve az általunk indított buszjáratokat, melyek minimális összegért kihozzák az érdeklődőket a 8. EMI-táborba, de kiválóan megközelíthető az új helyszín autóval is, mely esetre a tavalyihoz képest egy még nagyobb ingyenes parkolót alakítunk ki, a tábor közvetlen szomszédságában.
 
Láthatjátok, a szervezés javában elkezdődött, nektek pedig semmi más dolgotok nincs, mintsem beírni a naptárakba az augusztus 8-12. közötti időpontot, szólni a barátoknak, rokonoknak ismerősöknek, és ellátogatni Erdély legnagyobb nemzeti fesztiváljára!
 
Figyeljétek a folyamatosan frissülő honlapot, kövessétek a program alakulását és „vadásszátok” az egyéb hasznos információkat! Javasoljuk, hogy keress ránk Facebook-on is, ahol megírhatod javaslataidat, észrevételeidet, vagy használd a honlap vendégkönyvét, melyet a szervezők szemmel tartanak!
 
Amennyiben egyéb kérdésetek vagy észrevételetek van, írjátok meg e-mailben a lovassy.tamas@yahoo.com internetes címre.
 
A visszaszámlálás elindult, a 8. EMI-tábor nemsoká kezdetét veszi!
 
A 8. EMI-tábor sajtóban megjelent beharangozója IDE kattintva elérhető.
 
Képek a 8. EMI-tábor új helyszínéről – Borzont, Dorka Panzió:
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

 

Oldal tetejére
„Az lesz a miénk, amit ki tudunk küzdeni magunknak!” (Kós Károly)