Tüzek gyúltak a magyarságért a Fény ünnepén

December 21. a téli napforduló napja, az év leghosszabb éjszakája. Ősi népek ősi ünnepe. Sokaknak ma is Karacsun napját jelenti, amikor a Fény legyőzi a Sötétséget. A Fénylánc Magyarországért elnevezésű mozgalom a Fény eljövetelének ünnepét egyben a magyarság összetartozásának ünnepévé avatja. Máglyák, őrtüzek, szertüzek lobbannak lángra a Kárpát-medence különböző pontjain és szerte a nagyvilágban.
 
2012 decemberében az Erdélyi Magyar Ifjak 7 helyi szervezete csatlakozott a Fénylánchoz.
Mezőpanitban immár 5. alkalommal gyújtottak tüzet az év legsötétebb napján Sikó-hegyen. Közel 70-en gyűltek össze, hogy együtt üljék meg a Fény újjászületésének ünnepét. A beszédek és versek, a Magyar és a Székely Himnusz eléneklése után késő estig maradtak együtt a résztvevők, jó hangulatban, népdalokat énekelve.
 
 
 
Az Erdőszentgyörgyi EMI a Rhédelyi-kastély udvarára hívta össze az embereket, akik a tűz mellett, népdalok és forró italok társaságában ünnepeltek együtt. A máglya leégése előtt a résztvevők néhány perc csendben mondtak köszönetet az elmúlt esztendőért, és fogalmazták meg kéréseiket a következő évre nézve, majd a Székely Himnusz eléneklésével zárták az estét.
 
 
 
A Zabolai EMI-sek sem a világvégét várta december 21-én, hanem egy nagy tűz köré gyűjtötték a fiatalokat. Családias, jó hangulatban töltötték el együtt az év leghosszabb éjszakájának első óráit.
 
 
Nyárádszentbenedeken a Teplom utcai Tó-dombon több, mint 50-en vettek részt az első alkalommal megrendezett közös ünnepen. Az EMI-sek forralt borral és teával várták a környék lakóit, akik kifejezték reményüket, hogy a településen is hagyománnyá válik a fény eljövetelének ilyesfajta megünneplése. Az eseményt itt is a Székely és Magyar Himnusz zárta.
 
 
 
A Nyárádszeredai szervezet a Kerek-Erdő néven ismert dombon gyújtott őrtűzzel kapcsolódott be a Fényláncba. 40-en gyűltek össze a máglya körül, magyar dalokat énekeltek, majd a Székely Himnusz sem maradhatott el. Szeredában is első alkalommal került sor az eseményre, de az EMI-sek már ígéretet kaptak, hogy a jövőben segítőkre is számíthatnak a szervezésben.
 
 
 
Csíkszeredában a Mikó-vár udvarán gyűltek össze a téli napfordulón, hogy meghitt hangulatban, együtt üljék meg a megújulás ünnepét. A meggyújtott máglyával a Fénylánc-mozgalomhoz csatlakozva a magyarság összetartozását fejezték ki az EMI-sek.
 
 
Nagyváradon kéz kezet fogott a máglya körül, a résztvevők népdalokat énekeltek. A tüzet a négy égtáj felől érkező négy ember gyújtotta meg, majd egy közös ima után mindenki papírdarabra írta, és jelképesen a tűzbe dobta mindazt, amit negatívumnak lát az életben. A szertartás vegeztével elénekelték a Himnuszt, majd közös beszélgetés és nótázás zajlott, míg a tűz leégett.
 
 
 

Oldal tetejére
„Az lesz a miénk, amit ki tudunk küzdeni magunknak!” (Kós Károly)