Átadták az Íródeák irodalmi pályázat díjait Kézdivásárhelyen

A kézdivásárhelyi EMI által meghirdetett Íródeák című irodalmi pályázat díjátadóját tartották március 22-én a Vigadó Művelődési Házban.

Az ünnepséget Incze-Borbándi Johanna helyi EMI-elnök nyitott meg. Elmondta, hogy a legtöbb alkotás Magyarországról érkezett, de szép számban gyűltek össze Kovászna és Hargita megyéből is. Összesen százhatvan írás érkezett be, melyek a novellától a dalszövegen át a versekig színes egyveleget alkotnak.

Az EMI-sek zenével is kedveskedtek a közönségnek, Forró Anna-Bíborka, Kovács-Ábrahám Árpád és Székely Hunor gitárkíséretére Lupán Kriszta, Csíki András, Hamar Boglárka, Tot Flóra, Csillag Adrienn és Megyaszai Anita énekeltek. Ezután következett a beérkezett alkotások értékelése és a díjátadás.

A pályázat célja a kiemelkedő tehetségek felkarolása volt, lehetőséget adva az önkifejezésre és az irodalmi téren való megnyilvánulásra. A beküldési határidő március 15. volt, a zsűrizésre március 17-én került sor. A zsűri tagjai, Nagy-Babos Tamás, a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum magyar szakos tanára, Györbiró Emese, kézdivásárhelyi EMI-alelnök, a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum volt diákja és Tompa Réka, a helyi EMI tudósítója több órán keresztül olvasgatták a pályaműveket, míg végül kiválasztották a legjobb húszat, melyek az EMI által megjelentetett nyomtatott kiadványban olvashatók.

A megszokott első, második és harmadik díjakon kívül két különdíj is volt, az EMI- és a zsűrikülöndíj. Előbbit Deák Paula-Blanka kapta Valóság árny című verséért, utóbbit pedig Bakcsi Angella vehette át Emlékek töredéke címet viselő alkotásáért. A harmadik díjat Ugron Nóra nyerte el Éjszaka című versével, Jakab Erika Szomorú vasárnapra keresztelt novellájával lett második díjas, az első díjat pedig A Pokol című írás szerzője, Tankó Andrea vehette át. Gratulálunk nekik! Az este a díjazott alkotások felolvasásával zárult.

A nyomtatott kiadványban a következő pályázok alkotásai olvashatók majd:

Tankó Andrea – I. díj

Jakab Erika – II. díj

Ugron Nóra – III. díj

Deák Paula-Blanka – EMI különdíj

Bakcsi Angella – Zsűri különdíj

Molnár Helén Tímea

Pintér Kitti

Huszár Ágnes

Janó Tünde

Balogh Zsuzsa

Sárkány Tímea

Fülöp István

Szabó Brigitta

Kovács Gabriella

Bardocz Beáta

Bakk Erika

Kürti Adrienn

 

EMI - Kézdivásárhely

Oldal tetejére
„Az lesz a miénk, amit ki tudunk küzdeni magunknak!” (Kós Károly)