Lépj fel zenekaroddal a 9. EMI-táborban!

Az EMI-tábor szervezői idén sem feledkeznek meg a fiatal erdélyi magyar zenekarokról. A  tavalyi évhez hasonlóan a 9. EMI-táborban is bemutatkozási lehetőséget biztosítunk a tehetséges fiatal együttesek számára.

 
Ha szeretnél fellépni zenekaroddal Erdély legnagyobb nemzeti fesztiválján, akkor olvasd el figyelmesen kiírásunkat, és jelentkezz! A legjobbak meghívást kapnak az augusztus 7-11. között, Borzonton megrendezésre kerülő EMI-tábor Kisszínpadára.
 
Várjuk azon erdélyi zenekarok jelentkezését, akik műsorukban főként magyar dalokat szólaltatnak meg, rendelkeznek legalább három magyar nyelvű saját számmal, valamint van legalább három videófelvételük. Előnyben részesítjük a stúdiófelvételeket, de nem kizáró jellegű feltétel a meglétük.
 
A zenekarokat idén háromtagú zsűri fogja értékelni, de a végső döntésnél figyelembe vesszük az internetes közönségszavazás eredményét is, amit az EMI-tábor facebook oldalán fogunk lebonyolítani.
 
A jelentkezés menete egyszerű: a zenekar adataival kitöltött űrlapot (letölthető innen) és egy zenekari csoportképet kell elküldeni az emiszervezo@yahoo.com címre június 30., vasárnap éjfélig.
 
A jelentkezéssel vagy a válogatással kapcsolatosan felmerülő kérdéseket ugyancsak a fenti címre várjuk.
 
 
Sok sikert kívánunk!
 
A Szervezők
 
Oldal tetejére
„Az lesz a miénk, amit ki tudunk küzdeni magunknak!” (Kós Károly)