Egy hét múlva kezdődik a 10. EMI-tábor!

Idén augusztus 5-én startol a 10. EMI-tábor, a megszokott nulladik nap helyett ezen a napon már nagyszínpadi koncertek is lesznek. A tábor kapui már déltől nyitva állnak, várva a táborlakókat!

 
A hivatalos megnyitóra 17 órától kerül sor a Kisszínpadon, melyen Gáll Szabolcs, Gyergyóalfalu polgármestere, Sorbán Attila Örs, az Erdélyi Magyar Ifjak elnöke és Csergő Tibor, a Tarisznyás Márton Múzeum igazgatója mondanak beszédet, majd ezt követően szavalatok kíséretében a mezőbergenyei Kincsásó néptánccsoport lép fel.
 
Nem kell aggódniuk azoknak sem, akik korán érkeznek, hisz számukra is kínál progamokat a tábor. Az Ifjúsági és művészsátor már a tábor megnyitásakor várja az érdeklődőket irodalmi sarokkal, testfestéssel és portrékészítéssel, valamint népdal-esttel. 
 
A családosok, a gyerekek számára is lesz szórakozási lehetőség, már déltől megkezdődnek a Gyereksátor programjai is, sok-sok mókával és kacagással, lesz népmeseolvasás, gyurmázás, lufiállatka-készítés, sőt, a gyerekek is lehetőséget kapnak majd a mesemondásra.
 
Az Előadósátorban 18 órától Soós Sándorral, Sorbán Attila Örssel, Lovassy Cseh Tamással, Vadász Szatmári Hubával és Bagoly Zsolttal együtt beszélgetünk a tábor történetéről, hogy honnan is indult és hová jutott az EMI-tábor. 
 
A várva várt nagyszínpadi fellépések sem maradnak el, 20 órától a Pokolgép zenekar indítja útjára a koncertsorozatot, utánuk 22 órától a Nevergeen áll majd színpadra. Azoknak, akik fáradhatatlanok, éjféltől zenél Miklós Gyuri és a Gitárest Band, majd silent party zárja a sort. 
 
Pontosan egy hét múlva nyitja kapuit a 10. EMI-tábor Borzonton, várunk mindenkit sok szeretettel augusztus 5-10. között, a Dorka Panzió és kemping területén! 
Oldal tetejére
„Az lesz a miénk, amit ki tudunk küzdeni magunknak!” (Kós Károly)