Új elnökséggel indítja az őszt a MIT

Hétvégén, a Kolozs megyei Szinden tartotta az immár hagyományosnak számító őszi táborát és tisztújító küldöttgyűlését a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT). A MIT frissen választott képviselői a következők: Fancsali Barna elnök (Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége – MISZSZ), Popa Ilona ügyvezető-alelnök (Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet – ODFIE), Sorbán Attila Örs alelnök (Erdélyi Magyar Ifjak – EMI) és Sütő Alpár alelnök (Ifjúsági Keresztyén Egyesület – IKE).

A táborba érkező fiatalok a jó hangulat és a szabadidős programok mellett a közös gondolkodásnak, elemzésnek, tervezésnek adtak teret, valamint a közös munka összehangolását szorgalmazták. A küldöttgyűlés nem csak a tisztújításról, de az eltelt év kiértékeléséről és az elkövetkező tervezéséről is szólt.
 
A MIT újonnan választott elnöksége fontosnak tartja az ifjúságért végzett munkát, és feltett célja az ernyőszervezet további fejlődésének elősegítése és egy még sikeresebb időszak elindítása.
 
A rendezvényt támogatta a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet és a Bethlen Gábor Alap.
 
Szind,
2014. szeptember 21.
MIT-sajtóiroda
 
Oldal tetejére
„Az lesz a miénk, amit ki tudunk küzdeni magunknak!” (Kós Károly)