Küldöttgyűlést tartott az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI)

Gyergyószentmiklóson tartotta meg éves tisztújító küldöttgyűlését az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) országos szervezete október 24-én. A szavazás eredményeként Sorbán Attila Örs az elnöki, Szűcs Péter az alelnöki, továbbá Kis Gyopár a titkári feladatokat látja el az következő egy évben.

 
Az országos küldöttgyűlés kezdetén az országos elnökség beszámolt az elmúlt egy évről, majd az egyesület tevékenységét, hiányosságait és sikereit elemezték ki. Az ezt követő tisztújításon a küldöttek újraválasztották Sorbán Attila Örsöt országos elnöknek és Szűcs Pétert országos alelnöknek, míg Kis Gyopár Farkas Zsuzsa korábbi titkárt váltja tisztségében.
 
A régi-új elnökség bemutatta a következő évre vonatkozó programtervezetét, amely három fő pillérre épül: az elmúlt években megerősített alapokon bővíteni és építeni a szervezetet, a kommunikációs eszközök hatékonyabb felhasználását szorgalmazni, illetve olyan rendezvényeket, akciókat megvalósítani, amelyek az erdélyi magyarság nemzetpolitikai céljait erősítve új utakat keresnek. Új mentalitást kell bevezetnünk tevékenységeinkkel, mivel nem engedhetjük meg, hogy még több erdélyi magyar fiatal hitét veszítse a nemzeti ügyben. A meggondolatlan, tartalom nélküli és minőségtelen megmozdulások miatt nem engedhetjük meg, hogy közös céljaink és álmaink csak üres kampányszólamok maradjanak” – jelentette ki Sorbán Attila Örs.
 
A küldöttgyűlés során a 11. EMI-tábort is kielemezték, a levont tanulságok alapján pedig elkezdődött a 2016. augusztus 10–14. között megrendezésre kerülő 12. EMI-tábor előszervezése.
 
Az Erdélyi Magyar Ifjak sajtóközleménye
2015. október 26., Gyergyószentmiklós
 
 
Oldal tetejére
„Az lesz a miénk, amit ki tudunk küzdeni magunknak!” (Kós Károly)